A mezítlábas rendőr esete

Azt mondta: Kádár huszár! Csak egy epizód, amikor majdnem sikerült a fogamat otthagyni egy bűncselekmény helyszínén… Vannak történetek – amiket közre kellene adni, hogy ez a „málé szájú” képviselő úr is láthassa: nem volt ez egy leány álom…Szó szerint: Szolgálni és Védeni..

A mezítlábas rendőr esete….

A névnapok mindig örömet jelentenek.

Ilyenkor illik felköszönteni az ünnepelt rokont, barátot.

Szeptember tizenkettedikén a Máriákat köszöntjük. Nekem ez a névnap emlékeimben életem egyik tragikus hajnalát idézi fel.

1989. szeptember 12-én „forrónyomos” szolgálatra voltam beosztva. Lelkileg felkészültem arra, hogy az elkövetkezendő 24 óra nem lesz könnyű. Tudtam, hogy nehéz nap vár rám, de legrosszabb álmaimban sem merült fel olyan borzalom, amelyet ekkor átéltem.

Angyalföld, a zsaru zsargon szerint a saját életét élte. Kora délelőtt – pénteki napon – volt néhány bejelentés lakásbetörésről, gépkocsi feltörésről. A helyszíneken a rutinfeladatokat egymás után végrehajtottuk. Társam, D. Imre r. zászlós mindig aktív, tettre kész nyomozó volt. Szerette ha „pörögtek” az ügyek, jól megértettük egymást. Ezen a napon már délelőtt elpártolt tőle a szerencse. Szemüvegét – mely több dioptriás volt – elejtette, egyik lencséje megrepedt. Gondolni sem mertünk arra, hogy ennek később majdnem tragikus következménye lesz.

Délután beindult a „verkli”. Rablás történt a Margit-szigeten. Az elkövetőket sikerült elfogni, a sértett gyermek részére az elrabolt kerékpárt visszaadtuk. Az éjszaka is mozgalmasan indult. A Szent István krt. 4. szám alatt lévő butik kirakatát az elkövetők kétszer is feltörték, az ott kiállított ruhákat ellopták.

Miután az üveges másodszor is végzett, és a kirakatba újabb áru került, elhatároztuk, hogy ha az időnk engedi megfigyeljük a helyszínt, hátha visszatér az elkövető. A figyelésbe bevontuk az egyik társadalmi segítőnket, aki lakásából rálátott a kapu alatt lévő kirakatra. Éjfél körül jött a jelzés, hogy gyanús mozgás van a kapu alatt. Jókor érkeztünk. F. Attila vigyorogva jött ki a kapu alól, kosarában az ellopott ruhaneműkkel. Amikor meglátott, arcára fagyott a mosoly. Elfogását követően búvóhelyéről előkerült az este folyamán ellopott összes árucikk, barátaival együtt. A hivatalos eljárás reggelig tartott.

Végre eljött a reggel. Öt óra felé járt az idő, a szemünk már le-leragadt az álmosságtól és a fáradtságtól. Jó lett volna pihenni. Vártuk a váltótársak beérkezését.

5 óra 30 perc. Bejelentés érkezett az ÜTI-hez (Ügyeletes Tiszt), hogy a Szabolcs u. 11. számú ház udvarán nagy valószínűség szerint emberölés történt. Az elkövető a helyszínen tartózkodik. Minden járőrt az ÜTI a helyszínre vezényelt. D. Imrével mi is elindultunk. A helyszínen mintegy száz embert láttunk, a lakóház lakóit az emeleti folyosón, illetve a ház előtt. Az első udvaron egy mentő gépkocsi személyzete kísérelte meg az életmentést egy idős asszonyon, akinek a hasától a nyakáig fel volt metszve a teste. Még életben volt. Egy idős férfi holttestét láttam a hátsó udvari átjáróban, felső teste összeszurkálva, fejét egy beton virágláda lapította szét. Halott volt.

A hátsó udvaron rendőrök lövéseket adtak le az asztalos műhelyre, ahonnan a „megöllek benneteket” kiáltás hangzott. A fészerben lévő személy artikulátlan hangon ordított, közben satut, satupadot, emelőt, egyéb vasszerszámokat dobált kifelé. A hozzá behatolni szándékozó rendőrökre vasrúddal támadt. Felmerült annak a lehetősége, hogy a személy a fészer hátsó részén kitörhet és a vasúti vágányokon keresztül megszökik. A helyzet zűrzavaros volt.

Mint rangidős tiszt átvettem az intézkedést. A „tüzet szüntess” parancs elhangzása után fel kellett mérni annak lehetőségét, hogy a zárt helyen tartózkodó személyt milyen módon lehetne kézre keríteni. A legkézenfekvőbbnek a szomszéd helyiségből való közvetlen támadás látszott. A szomszédos fészerbe való bejutást követően az innen indított akciót el kellett vetni, ugyanis a másik helyiségben nagyobb mennyiségű faanyag volt a válaszfalnál. Az elkövető, időközben megkísérelte a fészer falát megbontani.

Az elfogás érdekében teendő intézkedéseket fel kellett gyorsítani, a speciális kommandós egység megérkezéséig várni már nem lehetett. Felszólítottam az elkövetőt, hogy adja meg magát. Erre még jobban feldühödött és a kijáraton keresztül megkísérelt kitörni. A kitörés meghiúsult, a behatolni szándékozó rendőröket fedezékből támadta. Így azok élete, testi épsége fokozottan veszélyeztetve volt.

Ekkor döntöttem úgy, hogy ismételten felszólítás és figyelmeztetés után a személlyel szemben fegyvert használok. Egy cca. 20 forintos nagyságú lyukon keresztül a műhelyben mozgó személy felső testét profilból láttam. Az első célzott lövés a személy bal felső karjába csapódott. Láttam, ahogy az izom megrándul, és az emberi testbe a lövedék behatol. A sérülést a személy szinte észre sem vette. A második célzott lövés az előző alatt néhány centiméterrel fúródott a karjába. Láttam, hogy a lövedék a karon áthatolva a bordák között a felsőtestbe is behatolt. Az ember egy pillanatra megállt, és összeesett. Arra gondoltam, hogy ez a lövés most már végképp harcképtelenné tette.

Társaim a műhely, vagy fészer előtt álltak, újabb parancsra várva. Az elkövetőhöz én akartam bemenni és megbilincselni. Legnagyobb meglepetésemre a földről felpattant és egy kétméteres vasdoronggal ugrott felém. Az ütést sikerült kivédeni. Ekkor a hátam mögül lövés dörrent. D. Imre r. zászlós lőtt. A lövedék hátulról érkezett, az ütést feltartó bal kezem, a vasdorong és a férfi mellett fúródott a műhely falába. Mi tagadás féltem! Ebben a másodpercben átfutott rajtam miden emlék, ami az életben számomra fontos volt. Tudat alatt éreztem, hogy ezt a helyzetet túl kell élni. A szabad jobb kezemmel, teljes erővel, a velem szemben álló, és a lövéstől megdermedt ruhátlan csupa vér férfi gyomrába egy nagyot ütöttem.

Az ütéstől megrendült, térdre esett. Társaim ekkor rontottak rá. Megkísérelték a hasára fektetni. Nem sikerült. Hamar észhez tért. A hét rendőrt, mint a gumibabát úgy szórta le magáról. Dulakodás közben G. Gábor r. főtörzsőrmester felkapott egy kalapácsot, és azzal 15 vagy 17 ütést mért az ember fejére. Ettől végleg padlót fogott. Sikerült hasra fektetni, és kezeit hátul nagy nehezen összebilincselni. A csuklója olyan vastag volt, hogy a bilincset csak éppen rászorítva lehetett rátenni. Talpra állítottuk. A mentőorvos elsődleges vizsgálata szerint a második lövés a karján keresztül a bordák között a tüdőn át, a hátát átszakítva távozott a testből. Gyomorszája az ütéstől szétszakadt. Fején számtalan mély sérülés volt.

A katonai ügyész a helyszínen azonnal megkezdte a fegyverhasználat jogszerűségének vizsgálatát. Ennek során tudtuk meg, hogyan történtek az előzmények.

Kora hajnalban a férfi áldozat arra figyelt fel, hogy egy általa ismeretlen személy az első udvarban lévő piros színű gépkocsi ablakát betörte, és abból a rádiót egy mozdulattal kitépte. Rászólt a férfire, aki minden előzetes figyelmeztetés nélkül ütni-, verni kezdte. Az idős ember segítségért kiáltott. Többen kinéztek a lakás ajtaján, de látva a hatalmas termetű ütlegelő férfit, segíteni nem mertek. Az idős ember a földre esett. Az ismeretlen ekkor, mint egy játékot felemelte a betonból készült virágtartót és a fejére dobta. Ekkor rohant az udvarra az idős asszony a férje segítségére. Őt a férfi már késsel támadta meg és sebesítette meg halálosan. Ezt követően érkeztek a rendőrök és a mentők. Az elkövető, az elfogás elől menekült az asztalos műhelynek kialakított fészerbe.

A katonai ügyész az összes ruhámat, a cipő kivételével szakértői vizsgálatra a helyszínen lefoglalta. Ott álltam a Szabolcs utca 11-ben, egy szál alsónadrágban és egy pár cipőben. Leányom, akit telefonon értem utol, hozott a helyszínre egy öltözet ruhát, amiben aztán egész nap állni kellett az ügyészi kérdéseket.

Késő délutánra megszületett a határozat: a fegyverhasználat jogszerű volt!

Ami azonban az események után történt azt már csak komédia szinten lehet említeni. A kártérítési rendőri eljárás során az illetékes pénzügyi előadó kétségbe vonta, hogy a 24 órás szolgálatot cipőben láttam el. Ugyanis azt a cipőt, miután hazaérkeztem, végleg kidobhattam. Így azt a kárigény bejelentésekor felmutatni nem tudtam. Hat hónapon keresztül – a napi sajtót is igénybe véve – bizonygattam, hogy cipőben láttam el a szolgálati feladataimat.

Az eset után barátaim két dologgal tudtak kiborítani: A „van-e Önön cipő?” kezdetű telefonhívással, vagy D. Imre szemüvegével. A szólás szerint Imre azért lőtt olyan közel hozzám, mert nem jól látta a célt.

A négy cél közül egyet kiválasztott…

Sok évtizede több napon át tart a születésnapom. Azóta az emberség, a becsület és a vidámság a legfontosabb az életemben.
Bejegyzések 58

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kapcsolódó

Kezdje el beírni amit keres, majd nyomja meg az enter gombot a kereséshez. Törlés: ESC.

Vissza az elejére