Amíg kezet csókolnak maradok

Egy Fél-Ázsiai nép miniszterelnöke vagyok – mondta egykor büszkén Orbán Viktor. Kevélyen nézett a kamerákba, fejét felemelte, és megvetően legyintett őrjöngő hívei felé.

Vad nép a mienk, akik a távoli sztyeppékről menekültünk a Besenyők elől, mert tévedésből azok lovait loptuk el. Igen, a lopás is a sajátunk,benne van a vérünkben.

Elindultunk Nyugatra és utunkat tűz, pusztulás jelezte, amerre elhaladtunk. Nem maradt utánunk senki, aki jó szívvel gondolt volna ránk, magyarokra. A sámándobok hirdették a szabad rablást, a pusztítást, és akkor ez nép ment, és rabolt, amit aztán később kalandozásoknak minősítettünk.

A történelem hamisítása már akkoriban elkezdődött, amikor a hét vezér legendája megszületett– a vérszerződéssel. Ilyenről szó nem volt, nem várt betolakodói lettünk az akkor már kulturált Európának.

Pontosan úgy éreztek velünk szemben, ahogy most, mi viszonyulunk a háborús övezetekből menekültek tömegeihez. Génjeink emlékeznek, és akik akkoriban üldöztek, mert elvettük lovaikat, jószágaikat, most jönnének és visszavennék… Nem engedjük! Ez már a mienk. Mienk, Mészárossal és a többiekkel!

ORBÁN VIKTOR áll a riporterek hada előtt – a közeli jövőben. Az időgép segítségével tudjuk most megjeleníteni azt, ami majd azon a rendkívüli, az óriási, sajtótájékoztatón hangzik majd el. Pörög az időkerék, és mi, nézzük, hallgatjuk azt, ami azon a rendezvényen elhangzik.

„Felhívom a SAJTÓ MUNKATÁRSAINAK FIGYELMÉT, hogy kérdezni, csak a végén lehet! Addig kérem, figyeljenek!
  • Kötődünk Ázsia népeihez!
  • Tudjuk, hogy a tatárjárást megelőzően Batu kán követeket küldött az ország vezetőihez, hivatkozva arra, hogy VÉRROKONOK vagyunk. Kérte, hogy a TESTVÉRHÁBORÚ elkerülése érdekében adjunk nekik szabad utat Róma felé. Hódítani akartak, a nagy vízhez eljutni – egészen a tengerig.
  • A tatár birodalomban már ekkor sem tudott a Nap csak úgy simán lenyugodni, olyan nagy volt… Behatoltak Kínába és Japánt megszállását tervezték.
  • Mi magyarok csak azért, hogy megmutassuk milyen „fasza” gyerekek vagyunk, nem kötöttünk szerződést, hanem roncs szekerekből építettünk útakadályokat. Megvettek minket, mint egykoron a Csehszlovákok a focipályán.
  • Volt ruha rendesen, folyt a vér, vitték a nőket és gyermekeket rabláncon, a férfiakat leölték, a vagyont vitték. A tatárjárás után kiürült az ország, be kellett népesíteni.
  • Elődeink már akkor LETELEPEDÉSI KÖTVÉNYT osztogattak – amely örök időkre szólt. Jöttek is az új urak, és velük a cselédség, akik ma már büszkén hirdetik magyarságukat – miközben szélsőjobbos politikát folytatnak… 
Aztán jöttek a törökök.

Nekünk magyaroknak, a TÖRÖKÖK, természetes rokonaink, fivéreink, testvéreink. A mai török politikusok is ezt vallják, akkor mi, a világból kirekesztett kis NEMZET fiai, miért is tagadnánk meg a nagy testvért?!

Kaptunk tőlük sok mindent az alatt a 150 év alatt, amíg a vért keverték. Éltünk együtt, a kultúránk is keresztezte egymást, és mi TESTVÉRKÉNT gondoltunk és GONDOLUNK ma is rájuk.

Erdogan elnökúrral csókkal köszöntjük egymást. Sok a közös vonás bennünk. Népünk fiai is viselik az ősök jegyeit.

Csak rá kell nézni Németh Szilárdra, aki le sem tagadhatná valamelyik egykori felmenőjét. Ül az asztalnál és habzsolja a birkafejet. Élvezi az ízét, zamatát, és génjeiben ott szaladgálnak a nagy zabálások emlékei.

Neki, még a HOLTAK is feltámadtak, és jelölték képviselőnek is…

Kemény jellem. Hűen kitart minden mellett, amire utasítást kap. Biztosan reinkarnálódott – de ezt mi nem bánjuk. Ő az igazi kapocs Törökország, Azerbajdzsán, és az Iszlám államok között. Kap egy turbánt, és ha meghajol, kicsit röhögnek rajta, de mit számít ez ma már?

Nálunk, a törvénykezés is kezd hasonlítani a TÖRÖK és OROSZ testvéreink jogalkalmazásához. A vezető – én – meghozom a döntést, és a PARLAMENT janicsárjai megszavazzák azt! Meghoztam a modern világ legjobb RABSZOLGA TÖRVÉNYÉT, át is vertük a törvény házán, és minden – megy majd tovább! A rabszolga és szolga lélek itt van a magyar GÉNEKBEN. Az emberek hajlonganak előttem, kezet csókolnak, heti rendszerességgel IMÁT mondanak értem, és politikámért!

NINCS MAGYAR BÜSZKESÉG, csak birkanyáj van, melynek hajtói mi vagyunk, a FIDESZ – KDNP politikusai. Mienk az ORSZÁG, mienk a HATALOM, és csak rajtunk múlik, hogy meddig élhetnek azok, akiknek engedjük!

Nincs itt élni akarás – mert nem engedjük. Már a nyugdíjasokat is megvámoltuk, elvettük lakásaikat, pénzüket, lettek hajléktalanok sokan, mások pedig éhen halnak, javítva ezzel a büdzsét, ami felett mi gyakoroljuk a felügyeletet…

Nem engedjük, hogy holmi POLGÁRI KACIFÁNTOS liberális ellenzék működjön ebben az országban. Elvettük Tőlük a szabad sajtót,nincs rádiójuk, nincs újságjuk, és ma már a televízióban is csak azt nézhetik, amit én magam jóváhagyok. A híreket is magam szerkesztem, saját hírhamisítóim vannak, akiket szépen megfizetek.

Nekik nincs lelkiismeretük, nincs tisztességük, azt teszik, amire utasítást kapnak. ideális lelki rabszolgák.

Tüntettek ellenem, a törvényeim ellen. Nem érdekel!

Itt a tél, késő ősz lévén esik az eső, fúj a szél, a parasztja fázik. Kitombolja magát egy kicsit – focimeccsen úgy sem tud – aztán, mint aki jól végezte dolgát szépen haza megy, megveri az asszonyt, a gyereket – mert ez is jó magyar szokás. Megissza a sörét, megeszi a zsíros kenyerét, befekszik a meleg ágyába, és horkol reggelig.

Korán kel, hogy időbe beérjen a munkahelyére – ahol eltitkolja azt, hogy tüntetett – mert nem akar utcára kerülni… Ledolgozza a napi 12 órát, vasárnap bemegy majd túlórázni, de a pénzét,csak három év múlva kapja meg – ha megérdemli! Közben, akár el is patkolhat, a cég is megszűnhet és akkor…

Családok éve! Kész röhej. Dobjuk utcára a pórnépet ezrével és adjuk oda a lakást, az ingatlant a pénzeseknek, akik boldogan fizetnek azért, hogy kezet csókolhassanak. A többiekre a kutya sem számít már igazán. Halnak meg a kórházakban? Na és?! Nem kell majd nyugdíjat fizetni.

A hamis, KÁSLER féle keresztény ima nem segít – ami ékes bizonyítéka annak, hogy meggyógyulsz, ha ALLAH is úgy akarja, meg ha van pénzed.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Sajnos, lejárt az időm, több időt Önökre szakítani nem tudok. Tudom, volna kérdésük még ezer, és én azokra is csak azt tudnám válaszolni – amit eddig is. Majd év végén – de most már csak jövőre, 2019 év végén. Addig várjanak türelemmel. Akinek még van munkahelye az örüljön, akinek meg nincs, kezdje gyűjteni a meleg takarót, hogy a télen meg ne fázzon.

Üzenem az ellenzéknek!

Amíg nekem, kezet csókolnak a birkapolgáraim, amíg jönnek, és vigyorgó pofával néznek rám, mint a megmentő Messiásra, addig nekem nincs mitől félnem! Amíg az ellenzék egymást gyötri, köpködi, addig mi, elosztjuk, még azt, ami van, aztán már csak az ÖNFENNTARTÓ RABSZOLGÁKRA kell majd figyelnünk – nehogy lázadjanak! Mert azt, kíméletlenül leverjük, mint az ellenzéki pártoskodást, hangoskodást a PARLAMENTBEN, a palotaőrökkel.”

Az időkerék megállt…

Nem tudjuk, hogy mi történhetett azon a bizonyos sajtótájékoztatón. Nem tudjuk, volt- valaki olyan bátor, hogy kérdezni merjen.. Nem tudjuk, hogy a kérdező szabadon távozhatott-e?

Ez itt Magyarország, az ÉLŐK és HOLTAK lakóhelye. Aki ma él holnap, ha nem tagja a politikai elnyomó bandának, már meghalhat éhen, segíteni a kormánypártok biztosan nem fognak.

Megyünk egyenesen vissza ETELKÖZBE oda, ahonnan egykor lólopás miatt el kellett az ősöknek menekülni.

HAJRÁ FIDESZ?
HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

Sok évtizede több napon át tart a születésnapom. Azóta az emberség, a becsület és a vidámság a legfontosabb az életemben.
Bejegyzések 72

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó

Kezdje el beírni amit keres, majd nyomja meg az enter gombot a kereséshez. Törlés: ESC.

Vissza az elejére