Barguzinból jöttem

Egy szomorú arcú vékony testalkatú férfi járja Budapest utcáit. Szemmel láthatóan nem ismeri ki magát, csak téblábol a belvárosban. Feltűnik a Pilvax körül, de bemenni nem mer – látja a bejáratnál lévő itallapot.

Csak egy nagyot sóhajt és ballag tovább leszegett fejjel. Valahogy eljut a Nemzeti Múzeumhoz, felkullog a lépcsőkön, kisétál a kifutóra és felnéz az égre. Nem esik az eső, arcán mégis vízcseppek gördülnek le a poros, kopott köpenyére… Könnyezik.

Unokája is csak nézi csodálkozva.

Ezért jöttél el ide Budapestre, hogy lásd március 15.- én NEM RÓLAD és TÁRSAIDRÓL emlékeznek meg? Helyette dicsőítik a nagy mesemondót. Szerintem senkinek ne mondjad el, hogy TE vagy PETŐFI SÁNDOR Barguzinból.

Petőfi, vagy Petrovics, már magam sem tudom. Drága unokám Te, aki már egy modern világban születtél biztosan jól látod, hogy amikor mi, a barátaimmal, társaimmal azon a bizonyos napon itt összejöttünk, a SZABADSÁG gondolatát tolmácsoltuk.

Esett az eső, de a tömeg itt volt, lelkesen hallgatták a versemet, és futva igyekeztünk fel a Várba kiszabadítani Táncsics Mihályt, a nagy öreget. Most ha felnézel a várba, a megcsonkított kolostor épületét látod, ahol ma az ütött tanyát, aki NÉPEMNEK a szabadságát folyamatosan megnyirbálja, szégyent hoz erre a szép hazára.

Nincs most sem sajtószabadság, minden sajtóterméket a HAVERJAI kezébe adott. Szabadon itt már szólni, csak kevesen merészelnek. Mi, akkori fiatalok harcoltunk tollal és fegyverrel az uralkodók ellen, és kivívtuk egész Európa elismerését.

Ma, a magyarokon gúnyolódik minden normálisan gondolkodó nép, és nem értik, hogy miért is kell egy ilyen nagy nemzeti ünnepen SOROSRÓL, BEVÁNDORLÁSRÓL hazudozni, amikor olyan sok szép igazat is lehetne mondani a tanulatlan tömegnek. Ahogy beszélek az emberekkel, azt tapasztalom, hogy fogalmuk sincs arról, mi is történt akkor 1848 és 1849. évben.

Már akkor is jöttek az OROSZOK, és legyőztek minket.

Győzött a nagy haderő, és a hazaáruló magyar urak, akiknek fontosabb volt a vagyon, mint a HAZA. Akkor is voltak árulók, akik később magukat nemzeti hősként ünnepeltették. Pontosan úgy, ahogyan most is teszik néhányan…

Hősi csatát vívtunk az ellenséggel. Sokszor meg is futamítottuk őket, mert volt bennünk hazaszeretet, valami tűz, ami hajtott, vezérelt minket. Aztán eljött a világosi csata, és engem egy dzsidás a kopjájával megszúrt.

Nem haltam meg, csak megsebesültem. Fölém hajolt, kikutatta zsebeimet és megtalálta benne a friss verseimet. Bizonyára okos, művelt ember lehetett, mert feltett a lovára, és elvitt a kötözőhelyre. Megmentették az életemet, de hadifogoly lettem. Személyesen találkoztam a Cárral, aki úgy döntött, hogy a HABSBURGOK kérését nem teljesíti, és értékes rabjaként Barguzinba száműzött.

Barguzin akkor is egy elhagyatott kis falucska volt.

Összejöttem a szépanyáddal, aki csodálatos asszony volt, és olyan vadházasság szerűen összeálltunk, mint a cigányok. Éltünk boldogan, aztán engedélyezték a házasságot is. Írtam a verseimet magyarul, és gyermekeinket neveltünk.

Itthon a csalók, a szélhámosok szép jövedelemre tettek szert azzal, hogy hazugságtörténeteket meséltek halálomról. Feleségem is elhagyott. Ma már magyar utódom sincs.

Te, drága kis unokám, itt sétálsz velem a most már Budapestnek nevezett városban és keresed a múltad. Édesapád egykoron itt harcolt, ontotta vérét az itteni emberekért, hozta nekik a szabadságot, és megszabadította őket a fasizmustól. Te is tudós ember vagy, fel tudod mérni, hogy mennyit szenvedett ez a nép azért, hogy szabad és független legyen.

Apád, aki itt szolgált Budapesten, tábornok lett, utolsónak hagyta el az országot Záhonynál.

Miközben ballagott át a határon, még elköszönt: ZDRÁSZTVUJTYE – Viszont látásra – mondta, és jóslata beteljesedett.

Ma már itt vagyunk újra

Miénk a Balaton felvidék, a fél Dunán túl, és a Pécs környéki összes üdülőhely is. Mi építjük PAKS II-t. Igaz, még egyetlen kapavágás sem történt, de ez a nép – hála a diktátoruknak – már március 15-én is fizeti a kamatokat. Ezt nem fogják abbahagyni még vagy száz évig.

Tudod, az Orosz katona egyszer, ha megvetette a lábát, kitart, mert erre nevelték. Ez a föld most már az övéké lesz. Te pedig kis unokám majd a mi BANKUNKBAN fogod irányítani a biztonsági szolgálatot.

Látod, már én sem úgy beszélek, mint egy igazi magyar volt hazafi. Már orosz vagyok, az lettem, mert ott – bár a szabadság megszűnt 1917. évben, az urakhoz való hűség töretlen maradt. Jó cár ez a PUTYIN, nem sok adót szed be ott Barguzinban! Minek is tenné, amikor a magyarok kipótolják a hiányt?

Csoda egy NÉP a mienk! Lám, megtalálták a nyughelyemet, csontjaimat ellopták, mégis megcsúfoltak. Nincs igazi sírhelyem és nem emlékeznek meg Rólam úgy, ahogy azt a történelmi illem megkívánja. Most, nem a SZABADSÁGHARCRÓL fognak itt beszélni, és azt ünnepelni, hanem dicsőítik majd a hazugot, a zsebre vágott kezű kis törpét, aki ha harcolni kellene, futna, mint a nyúl….

Március 15-én itt lesz a tömeg

Közöttük, Lengyel, Ukrán, Román, és más államok fizetett tapsolói, akiknek a mai ellenzék kitűzőt fog osztogatni.

Lesz kokárda, hirdetve, hogy egy MAGYAR NEMZETI ÜNNEPEN hallgatják a szónokot, de a jelentőségét majd csak később fogják megérteni.

Merjük remélni, hogy március 15.-én a tömegek arról fognak megemlékezni, ami akkor, a hősies időkben történt.

Nem lesz szó SOROSRÓL, BEVÁNDORLÁSRÓL, hamis MIGRÁNS TERRORIZMUSRÓL. Csak a magyar nép egy olyan időszakáról, amikor voltak akik mertek, és voltak akik BÁTRAK is maradtak mindhalálig.

ÉLJEN a MAGYAR SZABADSÁG
ÉLJEN a HAZA!

Sok évtizede több napon át tart a születésnapom. Azóta az emberség, a becsület és a vidámság a legfontosabb az életemben.
Bejegyzések 148

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Kapcsolódó

Kezdje el beírni amit keres, majd nyomja meg az enter gombot a kereséshez. Törlés: ESC.

Vissza az elejére