Csapataink győzedelmes harcot vívnak

Orbán Viktor miniszterelnök megszemlélte a frontra induló egyik katonai egységet. A katonák feszes vigyázzállásban nézték az előttük elvonuló katonás magatartást utánzó csüngő hasú politikusra, láthatóan szarkasztikus gúny ült ki az arcukra. Miközben búcsúbeszédét mondta, halk zene szólt, és hallani lehetet Karádi Katalint, amint az búgja: „KIS HADNAGYOM JÓ ÉJT!”

Orbán Viktor beszélt arról, hogy az első csatában, melyet előző napon vívtak, elesett Orbán Gáspár főhadnagy is – egy helyi vakondtúrásban. Olyan súlyos bokasérülést szenvedett, hogy a harcokból azonnal ki kell vonni.

Jelenleg egy kórházvonaton lelkipásztori feladatokat lát el, és Jézus menyasszonyait próbálja harcba hívni, akik inkább imát mondanak a többiekért. A magyar harci egységek immár 200 métert törtek előre Románia területén. Sajnos azok, akiket eddig BARÁTAINKNAK, TESTVÉREINKNEK hittünk, és kettős állampolgársággal is jutalmaztunk, most a ROMÁN hadseregben velünk szemben állnak, és lőnek ránk!

A MAGYAR KORMÁNYZATI MÉDIÁBAN

első helyen szerepelnek régi hőseink. Köztük Álmos is, aki több csatából kimaradt, mert nem tudott időben felkelni az éjszakai dorbézolása miatt!

Hirdeti a MÉDIA, hogy ebben a harcban visszaszerezzük Magyarország régi, történelmi területeit, és mi leszünk a dísztoll EURÓPA KALAPJÁN…

Orbán Viktor és a FIDESZ – KDNP teljes frakciója kiáll az eszme mellett, és egyöntetűen kijelentették, hogy TRIANON gyalázatát egyszer és mindenkorra a feledés homályába taszítják.

A frontra nem mennek ki, mert legtöbbjüknek magas a vérnyomása, rossz a hallása, gerinc bántalmakban, mások lúdtalpban szenvednek.

Kósa Lajos harcos kedvében volt, a malacokat futtatja, hogy a katonák ne zsíros, hanem igazából húsos tápláló ételt kapjanak. Mindenki kiveszi részét a háborúból. Az EMBERTELEN miniszter IMÁKAT mond, a KDNP vezetője az új PÜSPÖK kollégával közösen celebrálnak misét a Parlament előtt, szigorúan zárt körben.

Harcos katonáink törnek előre SZLOVÁKIÁBAN is.

Már Pozsony határában dörögnek a fegyverek. A Németországtól vásárolt tankok a Prior áruház mögött megrekedtek, mert a szűk utcában csak egyesével lehet haladni, a helyiek pedig sörös dobozokkal hintették le az úttestet.

Szomjúhoznak katonáink, ezért aztán két fegyverropogtatás közben az ellenféllel koccintgatnak ebben a kis pihenőben. Közben egyesek emlékeznek még arra, hogy egyszer, ugyan ezen az úton a FRADISTÁKAT hogyan verték egészen a határig a szlovák kommandósok. Miután a sörtől elkábultak, közösen leültek egy alkalmi gulyáságyú mellett, és amíg főtt a vacsora énekelték, hogy

MEGJÖTTEK A FEHÉRVÁRI HUSZÁROK…

A MAGYAR TELEVÍZIÓ és a KORMÁNY MÉDIA

MÁR AZ ŐRÜLET HATÁRÁRA KERÜLT. Kecskeméten egy olyan nyilvános rendezvényt tartottak, ahol kifejezetten fasiszta beállítottságú magyar katonákat dicsértek agyba – főbe. Orbán Viktor miniszterelnök, erre a kiállításra egy zsák pénzt biztosított, de a Lánchíd felújításától mereven elzárkózott.

GRÁCBAN a kezelőorvosok szerint, ez a magatartás teljesen természetes az ilyen téveszmés állapotot mutató embereknél, azonban kifejezetten káros ha ők, valamiféle vezetői állásba kerülnek. Nem is igazán értik, hogy a Magyar Miniszterelnököt miért kell titokban kezelni, hiszen amúgy is Ő határozza meg, hogy ki a normális és ki nem az…

Hallgatjuk a híreket és csak tátjuk a szánkat, olyanokat hallunk! Teljes fegyverzetben várjuk a JÁRVÁNY második hullámát, fel vagyunk rá készülve, és HARCUNKAT vele szemben is meg fogjuk vívni!!!!
Tiszta őrültek háza – mondaná HOFI GÉZA, ha köztünk lenne, és azt kell mondanom, IGAZA VOLNA.

Harcban, háborúban

Orbán Viktor és az általa vezetett FIDESZ – KDNP rablócsapat harcban, háborúban áll saját népe ellen is. Az általunk megtermelt javakat szórja szét a vakvilágba, épít belőle kultúrházat, templomot, stadiont és tán még kuplerájt is.

Tengeri kikötőnk is van, ahol hajó nem köthet ki, de elmondhatjuk, hogy megtettünk mindent azért, hogy TENGERÉSZETÜNK a jövőben megfelelő bázist birtokolhasson. Nincs tengerészet, de NÉPJÓLÉT sincs, ezért aztán mindenki meg van elégedve a saját nyomorával, amit ez a kormány idézett elő.

A kultúrát már lebontották, nincs oktatás, nincs egészségügy sem. Most, azok a fiatalok, akik tüntetnek az ejtőernyős tudatlan, UKRÁN migráns ellen, kicsit felforrósították a levegőt, ezért aztán a rendőri és katonai erőket erre is be kell vonni.

Félő, hogy ezek után elveszítjük a harcot a határainkon túl. A POLGÁRHÁBORÚ, melyre olyan nagyon vágyik, ez a hatalomra éhes politikus ismét romba dönti az ország egy részét, mint az történt 1956. évben is. Csakhogy ez a megmozdulás, ha lesz, sokkal keményebb és durvább arcát fogja mutatni az eddigi békés tömegeknek, mert már nagyon teli van az Orbánnal az emberek hócipője.

Sok évtizede több napon át tart a születésnapom. Azóta az emberség, a becsület és a vidámság a legfontosabb az életemben.
Bejegyzések 148

Kapcsolódó

Kezdje el beírni amit keres, majd nyomja meg az enter gombot a kereséshez. Törlés: ESC.

Vissza az elejére