Emlékek a múltból

Hogy szaladnak a fák – mondta egy asszony a filmen. Én meg most arra gondolok, hogy mennyire gyorsan az idő.. Szinte észre sem vesszük, és elszállnak az évek a fejünk felett, és nem marad más, csak az emlék. időnként szomorú, máskor vidám. Vannak, és lesznek, akik még sokáig gondolnak majd ránk, de egyszer mi is eltűnünk a történelem ködében..

Nem igazán sajnálom, mert ezeket az időket visszahozni már amúgy sem tudjuk. A szeretet sokáig meg marad. Az emlékeknek meg az a sorsa, hogy halványodjanak, majd törlődnek véglegesen. Ez is természetes folyamat. Talán csak a magam szórakoztatására időnként előveszem a régi emlékeket és …

TISZABŐN, az általános iskolában jártunk barátaimmal előadást tartani. Beszéltünk az életről, próbáltuk megmutatni a gyermekeknek azt, hogy a jövő, nem habos torta. Igyekeztünk mindent elmondani úgy, hogy megértsék:

  • A jövőt, nem a KÖZMUNKA képviseli. Van más út is ahhoz, hogy abból a gödörből, melyből családok ezrei vannak beletaszítva – van kiút. Az pedig nem más, mint maga a tanulás.

Ebben a faluban nagyon szegény emberek éltek – most nem ismerem a viszonyokat. Egyetlen jövedelem a családnak a KÖZMUNKA volt, és abban részt venni maga volt az álom! Keserű álom, de aludni muszáj, és álmodni is kell, mert anélkül mit sem ér az élet. Mégis, ha valaki előbbre akar lépni – mondtam a gyerekeknek akkor azért tenni kell. Nekik, nincs más dolguk, mint figyelni a tanáraikra és tanulni, tanulni, és tanulni!

Akkoriban az iskola igazgatónőjét megkérdeztem arról, hogyan érzi magát ebben az iskolában, ahol közel négyszáz roma származású tanuló van? Az igazgatónőt szerették a munkatársai a pedagógusok, de imádták a gyerekek is.

Ez nem igazi riport, – hanem egy emlékeztető magunknak mindarról – amit megtudtunk Gaálné, Éva néni igazgató asszonytól a Tiszabői általános iskolában.

  • 31 éve dolgozom Tiszabőn. Ez a község, mindig szegény volt, és többnyire romák lakták. Dolgoztak a TSZ – ben, és eljártak a környező városokba, de nagyon sokan még Budapestre is az építőiparba. Az asszonyok helyben maradtak, tették a dolgukat a háztájiban – akinek volt –és nevelték a gyermekeket, mert abból mindig igen bő volt az áldás.
  • Emlékszem a ma már nagyszülőkre, szülőkre, és most, oktatom a gyermekeiket. Mindenkit ismerek a faluban személy szerint. Előttem a gyermekek olyanok, mint a nyitott könyv.
  • Ezek a gyerekek semmiben sem különböznek másoktól. Vannak álmaik, vágyaik, terveik, Tanulnak is, de azért látszik, hogy OTTHONRÓL nincs meg az a szellemi utánpótlás, ami segítené őket abban, hogy a világ dolgait igazából, minél mélyebben megismerjék. Van könyvtárunk, régi könyvekkel. Ma már gyűröttek, agyon vannak olvasva, hiszen előtte a falukönyvtárának tulajdonát képezték. Igazából külön termünk sincs, ahol tárolhatnánk az irodalmi műveket, az egyik osztályteremben van minden. Tanítás után onnan kölcsönöznek a tanulók.

Volt a faluban egy csodálatosan szép kultúrház, mindennel felszerelve, modern konyhával, hangtechnikával – mindennel. A falugazdasági helyzete egyre rosszabb lett, megszűntek a munkahelyek, ma már csak KÖZMUNKA van, ami lehetőség a jövedelemre. Szegények az emberek, szegények a gyermekek, bár a szülők, igyekeznek mindent megadni nekik, amit csak a lehetőségek engednek.

A kultúrház az idők folyamán teljesen lepusztult, berendezéseit, de még az ajtókat, ablakokat is széthordták az emberek. Az iskolának nincs ÉTKEZŐ helyisége, az ÁNTSZ nem engedélyezte, mert az alapvető követelményeket sem tudjuk biztosítani. Talán az idén az ÖNKORMÁNYZAT valamilyen módon segíteni fog, ezt a polgármester megígérte.

  • A pedagógusok, a tanárok egy része is roma származásúak, igen jól megértik magukat a gyermekekkel és a szülőkkel is. Célom, hogy ősztől Budapestről egy roma asszonyt alkalmazzunk igazgatóhelyettesi beosztásban, aki ezt a feladatot el is vállalta. Most már csak a lakhatását kell valahogy megoldani.
  • Ha arra gondolok, hogy ezt a 31 évet hogyan értékelem az életemből – már ami a pedagógusi pályát illeti – BOLDOG EMBER VAGYOK! Olyan sok szép élményt kaptam a gyermekektől, és annyi, de annyi igazi SZERETETET, amit máshol, biztosan nem kaphattam volna.
  • Látom magam előtt a mostani nagyszülőket, akik jöttek az iskolába szakadt ruhában, talán valamelyik szülőtől örökölt kabátkában, vagy csizmában, jó időben mezítelen lábbal.
  • Láttam a mai szülőket, akik már viszonylag jobb körülmények között élhettek, és itt vannak ezek a kis emberkék, akik jönnek TISZTA ruhában, van mindenkinek cipője. Otthon, akármilyen szegények is, a legtöbb helyen megtalálható a rádió, a televízió, és az internet is. A gyerekek, ismerősnek jelölnek a közösségi oldalakon, és esténként csevegünk, megbeszéljük azokat a témákat, amiket mások előtt nem mondanak el. Kérik, és adom a tanácsokat, és igen jólesik látni, hogy azokat megfogadják. Sportolnak, dolgoznak, igazi gyerekek. Vannak, akik már most készülnek az ÉLETRE, és alapozzák azt, hogy állatokat fognak nevelni. Egyikük a nyúlra specializálta magát, mindent tud róluk, miközben éli kiskamasz életét…
  • IGAZÁBÓL BOLDOG VAGYOK! Tiszabőn tanítani igazi kihívás. Munkatársaim is érzik ezt, és vállalják a harcot, a megpróbáltatásokat. A roma tanárok itthon vannak OTTHON!….
Utóirat:

Megérkezett Budapestről, a várva várt pedagógus. Már az első napokban komoly konfliktusokat generált a magatartása… A régi tanárokkal, pedagógusokkal nem értette meg magát, szinte kötelezte volna őket arra, hogy elfogadják.

Tudjuk, hogy az elfogadás, befogadás egy csoportba, nem megy egyik pillanatról a másikra, bizonyos értelemben mindenkinek kell valamiben kompromisszumra törekedni. Itt, ilyesmiről szó nem volt, és bizony az igazgató helyettesi megbízatást is visszavonták. Az oktatási módszereivel sem voltak megelégedve, még a kisdiákok is panaszkodtak, hogy időnként bizony testi kényszert is alkalmaz velük szemben.

Az új tanárnő a FIDESZ akkori oktatási kormányzatánál nagyon jól feküdt, és meg is kapta mindig azokat a támogatásokat, amelyek csak tovább fokozták a konfliktusokat… Igazgató akart lenni.

Voltak bírósági perek – amelyek eredményeiről nem nagyon tudok. Engem is becsapott az új tanárnő, hittem neki, – nagyon megbántam. Emiatt ott TISZABŐN, elveszítettem néhány tisztességes ember bizalmát – de ezen már segíteni nem tudok.

Később, ez a roma származású tanárnő, beállt a JOBBIKBA és ott szerepelt, mint roma származású oktatási szakreferens.. Aztán, valamiért onnan is kikerül, további sorsáról nem tudok, nem is akarok.

Az akkori diákok közül, sokan ismerősök lettek a közösségi oldalon, sokan voltak akik arról tájékoztattak időnként, hogy melyik középiskolába járnak, és milyenek a tanulmányi eredményeik.. Jó érzés volt, de hát az idő múlik, ők is felnőttek – más gondjaik akadhatnak, és más barátaik is. Ez az élet rendje…

Kérem, hogy aki ezt a néhány gondolatot elolvassa, nézze meg a két kis videót, és a fotókat! Amikor a gyerekeket kérdeztem, egy nagyon aranyos kis csoportban valaki azt mondta, hogy TANíTÓNŐ szeretne lenni. A szünetben kiderült, hogy akit a gyerekek olyan nagyon körberajongtak – maga a tanárnőjük volt. Azt hiszem, ilyen az igazi PEDAGÓGUS.

Ha elolvasta és egyetért az itt leírtakkal, kérem ossza meg ismerőseivel. KÖSZÖNÖM!

Sok évtizede több napon át tart a születésnapom. Azóta az emberség, a becsület és a vidámság a legfontosabb az életemben.
Bejegyzések 58

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kapcsolódó

Kezdje el beírni amit keres, majd nyomja meg az enter gombot a kereséshez. Törlés: ESC.

Vissza az elejére