Kocsmás történelemóra

Soha nem hittem volna, hogy az életben egyszer, egy kocsmában fogok történelemről beszélni békésen piálgató, fiataloknak.

Politizálnak, miközben kortyolgatják az előttük lévő sört, és vodkát. Politizálnak, amolyan iskolás módon, hiszen csak azt tudják egymásnak mondani, amit a könyvekből tanulnak, és időnként azt, – amit a nagyszülőktől hallottak. Mi idősebbek, csak hallgatunk, és nézünk. Ingatjuk a fejünket. Ennyi ostobaságot tanítanak nekik, és ezek – elhiszik…!!!

Udvariasak, kedvesek. Vannak vagy húszan. Elfoglalják a három boxot, és még néhány asztalt is a fotelokkal együtt. Egyiküknek feltűnt, hogy mások, mármint mi – az idősek nem szólunk, csak figyelünk,és ha valami nem tetszünk, ingatjuk a fejünket. Egy leány, lehet, olyan 18-19 éves feláll, és odajön közénk. Csendes, nem erőszakos, inkább kérlelő hangon szól. – Segítenének nekünk eligazodni a múlt történelmében? Talán tudnának válaszolni néhány kérdésre – amiben nem tudunk zöld ágra jutni… Nem tudom, hogy mi üthetett belém, vállaltam a beszélgetést. Kértem, hogy tényleg csak beszélgetés legyen, ne vita, – és tartsuk egymás véleményét tiszteletben. Csak érvek szóljanak – ha valamit nem értenek, vagy nem úgy gondolnak!

Mindent, én sem tudok.

Nem vagyok történelem és politológia tanár. Csak az élettapasztalatomat tudom elmesélni, azokat az élményeket, amelyeket egykoron átéltem, és tudok beszélni arról, amit most tapasztalok!

A háború után születtem, közel hetven éve. Az egészen kicsi gyermekkoromról nem sok élményem maradt, hiszen akkor az is annak számított, ha hét végén rántott húst ehettünk. Szüleink dolgoztak, építették az országot. Romokban hevert minden. Termelés nem volt, szakadt, foltos ruhákban jártak az emberek, de tették a dolgukat. Szép lassan, de biztosan eltakarították a romokat, elkezdődött az igazi újjáépítése az országnak.

Először a hidak, aztán a közlekedés. lett villamos Budapesten, és beindultak a gyárak is. Ahogy nőtt a termelés, az életszínvonal is úgy javult. A mezőgazdaságban is változások történtek. A vidéki ember ezeréves vágya teljesült – megtörtént a földosztás. Szalagparcellákon, szinte faekével kezdődött a munka, de most már mindenki a saját művelte, magának termelt. Kemény időszakok voltak – hiszen olvashattak róla – nem titok. Volt, amikor az államapparátus tagjai lesöpörték a padlást és vitték a terményt – a városiaknak!

Ment a cserekereskedelem, a feketézés, a bűnözés az egekbe szökött. Mág Bertalan könyveit ha olvassák bizonyára megértik. Roppant kombinált időszak volt, tele ellentmondással, kínnal és fájdalommal. Meg kellett tenni – értettem meg később az idősebeket – akik azt mondták, az életük függött attól, hogy az ipar és a mezőgazdaság teljesítsen.

Múltak az évek kisiskolás lettem. Az 1956 eseményekből nem sokat értettem, de annál többet láttam. Láttam a borzalmakat, amiket magyarok követtek el, magyarok ellen. Ott voltam a Köztársaság téren is, mert kíváncsi voltam, mentem a nagyobb fiúkkal. Soha többet olyant látni nem szeretnék, és nem volna jó, ha ugyanaz, ismét megtörténne ebben az országban.

A napi politikát figyelve azt kell tapasztalnom, hogy vannak szélsőséges politikai csoportosulások, amelyek ismét gyilkolnák a magyart, és lincselnének meg másokat csupán azért, mert politikai szellemiségük nem egyezik. Ezek, politikai köztörvényes bűnözők, mert azt terjesztik, hogy erőszakkal mindent meg lehet oldalin. Megoldani a szegénységet, az elmaradottságot, a nyomort nem fegyverrel kell orvosolni. Ez azonban egy másik téma, – most a múltról kell beszélnem. Arról a múltról, amit ma ÁTKOSNAK, SZÉGYENLETESNEK mondanak nagyon sokan, bár annak minden ízes gyümölcséből bőségesen szakíthattak, és szakítottak is.

A Kádár korszakról…

Ismét romok borították a várost, és könnyes szemű emberekkel volt tele az utca. El kellett kezdeni a rombolás után az építkezést. Ha most végigmennek a nagykörúton, csupa szép házakat láthatnak. Az Üllői út sarkán földig volt rombolva a Kilián laktanya, a környező házakba be lehetett látni. Ott voltak a bútorok, a falakon a családi fotók. Vérfoltok mindenütt és roncsok.

A mi házunkat is érte egy apró találat – senki nem sérült meg. Szüleink, ismét dolgoztak, egyre keményebben, mert szerettek volna BÉKÉBEN, BIZTONSÁGBAN létezni. Mi pedig jártunk iskolába, és tanultunk. A politikából nem sok minden jutott el hozzánk. Csak azt tudtuk, hogy minden nyáron, ingyen mentünk nyaralni. Hol a Balatonnál töltöttünk el két hetet, utána a Velencei tónál, aztán vittek valahova a hegyek közé is pihenni.

Nem voltak márkás ruháink, úgynevezett mackóban jártunk, ami akkor menőnek számított, ha mintás is volt. Az iskolában nem volt divatbemutató sem. Egyforma iskolaköpenyünk volt. kék színű és fehér gallérocskával. Csak a hosszát variálhatták a szülők. Divatos volt a háromnegyedes, de ezzel vége is volt a ruhamutogatásnak. Ingyen kaptuk a tanszereket, és voltak igazi gyermekprogramok is. Szakkörökbe jártunk, én magam – szakácskodtam, aminek most veszem hasznát, – annyi év után.

Épültek a lakások. Képzeljék el, hogy az építőipar meglódult, és százezer komfortos lakást adott át a rendszer a legszegényebb családoknak, és fiatal házasoknak. Nem volt gond a családalapítás, nem kellett félni a jövőtől, a bizonytalantól, az éhezéstől, a nincstelenségtől, a hajléktalanságtól… Termeltek a gyárak, és most már volt haszon is. Beindult a mezőgazdaság átszervezése, – amiről biztosan hallottak. 1962 évben be is fejeződött.

A vidék is megújult. A közös munkának is voltak ellenzői, az ellenség működött, de a parasztok, – a földeken dolgozók, – egyre jobban érezték magukat. Ha vidéken járnak, láthatnak régi, csodaszép házakat, utcákat, tereket. Nos, azok, abban az átkos TSZ időkben épültek… Lett autópálya, az infrastruktúra is koncepciósan fejlődött. Hív a VASÚT, vár a MÁV szlogen valóság lett. Nem volt az országnak egyetlen pontja sem, ahova ne lehetett volna biztonságosan közúton, vagy vasúton eljutni.

Volt az országnak védelmi ereje. Jól képzett tisztek, tiszthelyettesek vezették a sorállományt. A fiatalok erőnléte kiváló volt, nem úgy, mint most, amikor „tésztajancsik” kakaskodnak az éjszakában. Két év a seregben, ha nem is változtatta meg az embereket, de legalább valami felelősségtudat ragadt rájuk. Ma már nincs igazán HADRA FOGHATÓ fiatal. A maiak, inkább tangát viselnek, mint gatyát, és ezzel mindent elmondtam. Határainkat kivénhedt zászlótartók, és képzetlen – a munkaerő piac lehetetlensége elől menekülő, „kamu” kiképzésen átesett KÖZMUNKÁSOK védik.

Átvert, kisemmizett társadalom…

Nem a rendszerváltás előtt volt ez az ország kifosztva, kirabolva, hanem utána lett politikai martalócok kifogyhatatlan zsákmánya. Hamis próféták privatizálták olcsó pénzen a gyárakat, üzemeket, szétosztották a közös földeket, eladták a romos, düledező házakat, vendéglőket, stb. Elhitették velünk – és mi hittünk, – mert a fiaink voltak azok, akik átvertek, becsaptak.

A mi vérünkön tanultak, mi finanszíroztuk a főiskolát és egyetemet. Lett belőlük rabló két-háromszínű politikus, és milliárdos, akik azt sem tudják, mennyijük is van. Lopnak arcátlanul, tömik a rokonok barátok zsebeit, miközben mások éheznek, és tömegek állnak sorba minden nap, egy tál meleg ingyen ebédért. Viszik ki az ország, az adófizetők pénzét a határokon túlra, tömik azokat, akik ellentételezésként szavaznak a fejünk felett rólunk, ellenük. A pofátlanságnak ma már nincs határa. Kórházaink összedőlnek, mérgezéseket kapnak a betegek műtét közben, az orvosok elmennek, az ápolók megszöknek, mert alulfinanszírozottak. Mások, még ott is lopnak – ha már megtehetik…

Önök közül valaki azt mondta, hogyha végez, KÜLFÖLDÖN szeretne dolgozni és élni! Jogos a kívánság?! Azt hiszem igen, mert itthon, családot alapítani, tervezni nem lehet! Ha hazatérnek, akkor az ADMINISZTRÁCIÓ egyszerűen csak MIGRÁNSKÉNT nevezi, mert amilyen szemetek, még az állampolgárságot is elvennék, de a pénzt is, – ha hoznának! csak körül kell nézni, hogy a MIGRÁNS politika is mekkora haszon egyes csoportoknak. Ki tudja mennyien fizették ki a 300.000 EU-t azért, hogy letelepedhessenek és szabad ki – bejárásuk legyen földrészünkön. Mindenki tisztességes, becsületes ember? Nincs közöttük olyan, aki valamilyen módon nem támogatja a terrorizmust? Az biztos, hogy FŐPÉNZTÁROSUK, PHARAON professzor a legmagasabb szintű védelmet élvezte hazánkban annak ellenére, hogy az egész világon, – elfogatóparancs volt kiadva kézre kerítésére!

A közmunka, nem jövedelmező, igazából semmit nem old meg! Nincs termelői tevékenység, és nincs biztos jövedelem sem. Önökből is lehet majd közmunkás, ha a sors úgy hozza. Nem tudnak majd családot alapítani, eltartani, és szervezni a jövőt! Most, itt ülnek köztünk, gondtalanok, fogyasszák a sörüket, élvezik az ifjúság édes örömeit. Gondoltak már arra, hogy mi lesz holnap?!

Kedves Barátaim! Jó hosszan beszéltem, Önök figyeltek, nem szóltak közbe. Tudom, amit most hallottak, az iskolai tankönyvekben nem egészen így van leírva. A történelem hamisítása nem most kezdődött. Azt megteszik, minden rendszerváltás után, azonban az igazságot, mindig azok tudják elmondani ŐSZINTÉN és tisztán, akik átélték a MÚLTAT, élik a JELENT, és vizionálják – tapasztalataik alapján a JÖVŐT!… Érezzék jól magukat, köszönöm, hogy meghallgattak!

Ebben a borozóban voltam már tréfamester, felszentelésre váró kispap, lelki vigaszt nyújtó gyóntató atya, és most tanár úr lettem. Hallgatóim, megtapsoltak. Ilyen sem volt még itt a borozóban! Kérték, hogy ha lehet, az iskolájukban is mondjam el ezeket a gondolatokat, biztosan sokan lennének rá kíváncsiak. Ha hívnak, megyek – ígértem… Mi pedig, idősebbek, küzdjünk tovább azért, hogy gyermekeink, unokáink egy szebb, jobb világban élhessenek!

Ha másképpen nem megy, akkor tollal.

Sok évtizede több napon át tart a születésnapom. Azóta az emberség, a becsület és a vidámság a legfontosabb az életemben.
Bejegyzések 58

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kapcsolódó

Kezdje el beírni amit keres, majd nyomja meg az enter gombot a kereséshez. Törlés: ESC.

Vissza az elejére