Nem fogok bocsánatot kérni tőletek

Újabb őrülettel állt elő a FIDESZ vezetése. A sok szájtátó, szajkózó, önálló gondolatokkal nem rendelkező agymosott híve mantrázik, mert nekik ez a kötelező szertatások egyike.

Kérjen bocsánatot az ellenzék azért, mert a KORMÁNYT – szerintük – hamisan vádolták meg azzal, hogy szándékosan szabotálják a törvényesség betartását. A rendeleti kormányzás tényét pedig durva módon DIKTATÚRÁNAK merészelték nyilvánítani.

Valakiknek elgurult a gyógyszer – ahogy Pesten mondják

Mert nem lehet normális az a vezető, aki nem akarja belátni, hogy bizony neki nem uralkodnia kellene, hanem SZOLGÁLNIA a teljes lakosságot, pártállástól, vallástól, származástól, vagyoni helyzettől függetlenül.

Márpedig aki csak egy kicsit is nyitott szemmel járt kis hazánkban, bizony azt látta, hogy itt elszabadult a pokol. Egy újfajta fasiszta eszmeiség tört a felszínre, és ezt a kormányzat még támogatta is.

Nem kívánok itt és most részletesen belemenni minden olyan témába, amely önmagában is bicskanyitogató lenne, csak néhány TÉNYT szeretnék megemlíteni, amit szóvá tettem, és bírálatot merészeltem mondani a VEZETŐ HATALOMMAL szemben.

ORBÁN VIKTOR, felrúgta a DEMOKRÁCIA egyik alapkövét és csúnyán nekiment a független bíróságoknak. Gyöngyöspata volt az indok és lehetőség arra, hogy beindítson egy gyűlölethullámot. Ma még nem látható a vége, de máris olyan lángja van, ami nagyon veszélyes a KÖZBIZTONSÁGRA, de magára az ÁLLAMRENDRE is.

Polgárháborús hangulatot keltett, és ez csak fokozódik, mert a vezető politika mindent megragad azért, hogy a tűz, egyre magasabbra hágjon. Ma már vannak ebben az országban BENNSZÜLÖTTEK – akik magukat igazi magyarnak vallják – és tizenhárom megnevezett kisebbség, meg mások, akiket csak úgy simán – ma még nem kimondva másodrendű polgárnak titulálnak, vagy úgy is próbálnak kezelni.

Becsapott a villám, a világot elárasztó járvánnyal

Ez csak tetézte a bajokat! Ahelyett, hogy a polgárok felé valami megnyugtató, biztató, szemmel látható értelmes okos intézkedés sorozatot vezettek volna be, elkezdődött a hazudozások, a félrevezetések, megtévesztések áradatának terjesztése.

Először azt hallottuk, hogy van elég védekező eszköz. Aztán, amikor kiderült, hogy nincs, akkor elkezdték a hurrá kommunikációt azzal, hogy jönnek a repülőgépek és hozzák a felmentő eszközöket. Kapnak majd az egészségügyi dolgozók, a polgárok, és mindenki, aki részt vesz a bajok elhárításában.

A gyógyszertárakból eltűnt az olcsó védőmaszk és nagyon hirtelen ezer forint fölé emelkedtek az árak. Aztán egy újabb disznóságra derült fény. A repülők által szállított védőmaszkokat KORMÁNY KÖZELI személyek kezdték el értékesíteni, az árából a zsebeiket megtömni, miközben a fertőzés terjedt és megállítani csak nem lehetett…

Megfertőződtek az orvosok, az ápolók, és sokan mások, akiknek nem kellett volna. Beindult egy szigorúan titkosnak minősített katonai akció, és egyik percről a másikra elrendelték kórházi ágyak felszabadítását. Menesztették az igazgatót, mert nem hajtotta végre – a betegek érdekében – az embertelen intézkedéseket.

Jöttek a retorziók, meg a katonai irányítók oda, ahol semmi keresnivalójuk – képzettség hiányában – a kórházakban.

BUDAPESTET külön is kipécézte magának a FIDESZ – KDNP politikája

A főpolgármesterre akarták és akarják még most is hárítani a felelősséget azért, mert az egyik fővárosi idősek otthonában kialakult egy fertőzésgóc.

Arról nem szóltak, nem kommunikáltak, hogy az idős emberek már a kórházban lettek fertőzöttek ott, ahol eredetileg gyógyulniuk kellett volna. Onnan minden előzetes teszt nélkül visszaküldték őket az otthonba, ahol aztán beindult a dominódőlés, és a halálozások száma minden csúcsot megdöntött…

Ma már ott tartunk, hogy az illetékes miniszter arcátlanul tagadja, hogy utasítást adott volna az ágyszámok csökkentésére.

Minden halálesetet azoknak az orvosoknak, ápolóknak a nyakába varrna, akik nem tettek mást mint azt, hogy KENYERÜK megvédése érdekében – végrehajtották az EMBERTELEN parancsokat. Szerintem, soha nem fogjuk megtudni, hogy emiatt, mennyien haltak meg, hiszen a kórházi veszteséglistán az otthon meghaltak nem szerepelnek.

Hamis, hamisított statisztikákkal operál a kormány, és próbálnak magukat dicsfényt küldeni a fejük fölé, de ez, nem sikerül. Az emberek látnak, hallanak, értenek, és tiltakoznak. Szelíd tüntetés gépkocsival, dudaszóval, ami alaposan megrémíthette a KORMÁNYT és magát a miniszterelnököt is. Kegyetlenül, ha nem is vérbe fojtották, de alaposan keresztbe tettek azoknak, akik a vélemény nyilvánításnak a dudaszót választották.

SZÁZEZRES BÍRSÁG EGY NYUGDÍJASNAK

Csak azért, mert merészelt kimenni az utcára, és TILTAKOZOTT az önkény, a diktatúra ellen. Fél a magyar miniszterelnök attól, hogy ez a nép, mely eddig némán tűrt, most hirtelen talpra áll és kinyilvánítja nemtetszését. Ezt nem tűrhette, el szeretne taposni mindenkit, aki az útjába kerül.

Százezres bírság egy dudaszóért… Tiszta őrültek háza – mondaná HOFI GÉZA, de már nincs köztünk, ezért mi merjük ezt felemlegetni.

Miközben jönnek a pénzek az EU- ból fejlesztésre, védekezésre. Valamilyen oknál fogva a magyar ADÓFIZETŐK forintjai zsákszámra vándorolnak a határon túlra. A bértapsolókhoz, a pénzért szavazókhoz. Kapnak focipályát, stadiont, új lakásokat, iskolákat, kórházakat. Mi pedig mehetünk a JÁNOS KÓRHÁZBA és más egyéb intézményekbe, ahol penészesek a falak, hullik a vakolat, nincs rendes fűtés, meleg víz, és sorolhatnám, de még takarítás sem.

A RENDELETI KORMÁNYZÁS nem nagyon tetszik a világnak

Az sem, ahogy ezt nálunk csinálják. Meghívták a miniszterelnököt BRÜSSZELBE, kérték számoljon be az eredményekről, a hiányosságokról. Az utat nem vállalta, a KÖZSZEREPLÉST, a számonkérést nem merte felvállalni. Küldte volna az egyik kormánytagot, de Őt nem fogadták, mivel nem neki kellett beszámolnia. Szégyen ez a magyaroknak – de még nekünk is , akik nem BENNSZÜLÖTTEK.

BAJ VAN, észlelte a miniszterelnök, ezért aztán villám gyorsan elutazott SZERBIÁBA. Onnan üzente a világnak, hogy VISSZAADJA a felhatalmazást a kormányzásra a PARLAMENTNEK. Nem itthon mondta el beszédét, nem itthon szólalt fel a Parlamentben, hanem ÜZENT. Mert már a saját népével sem mer szembenézni. A bátor utcai harcos, a fickós miniszterelnök elveszítette biztonságát.

MOST MÁR FÉL. Fél, hogy hatalmának vége, ezért aztán olyan polgári ellenőrzést vezetett be, amely meggátolja a véleményszabadság kinyilvánítását. Szigorú ellenőrzés az interneten, lefigyelés, kifigyelés, lehallgatások sorozata a szolgálók révén.

Végül kitiltás a közösségi hálóról, hogy a VÉTKES, szabadságra vágyó ember kedve menjen el az ÉLNI AKARÁSTÓL is. Bekötik a lány fejét, a polgárnak meg a száját, és kussolni fog mindenki, aki nem akar a közösségen kívülre kerülni.

Mocskos kis húzás, meg kommunikáció az, hogy még MI KÉRJÜNK BOCSÁNATOT azért, mert merészeltünk élni a szólásszabadság jogával, EMBERI JOGAINKKAL!

TOMBOL A GYŰLÖLET

A kormány által támogatott KÖZTÖRVÉNYES bűnözők akadálytalanul hirdetik tanaikat. Akadálytalanul szervezhetik az elrettentő meneteléseiket. Mert nincs IGAZSÁGÜGY, nincs ÜGYÉSZSÉG, de nincs felelős KORMÁNYZÁS sem. A BÉKE ebben az országban mindig nagy kincs volt. Ez elveszni látszik azért, mert akadnak emberek, politikusok, akik mindent megtesznek ezért. Azért hogy ne is legyen BIZTONSÁGÉRZETE senkinek, aki nem tartozik a talpnyaló banda közé.

A LÁNCHÍDRA nincs pénz, csak stadionra. Budapestet ki akarják véreztetni. A politikai bukást hatalmi szóval akarják eltüntetni. Ha kell, akkor az egész fővárosból sártengert csinálnak csak azért, hogy…

Egyszer biztosan eljön majd annak is az ideje, hogy az IGAZSÁGOSZTÓ mérlegében a pedofil nagykövet tette súlyosabb lesz, mint a dudát nyomó, tiltakozó polgáré.

Eljön az idő, amikor majd azoknak kell bocsánatért esedezni, könyörögni, akik ma olyan nagyon magasan hordják az orrukat, és azt hiszik, hogy hatalmuk megdönthetetlen.

Mi, IGAZSÁGOSAK leszünk, és csak az IGAZI törvény erejével fogjuk az ítéleteket kiszabni, melyben nem lesznek BENNSZÜLÖTTEK és másodrendű polgárok, hanem csak vétkesek, és áldozatok.

TŐLEM a FIDESZ – KDNP és más szélsőséges politikai erő ne várja azt, hogy bocsánatot kérjek. Azért, mert ki merem mondani a tiszta igazságot – melynek híve vagyok.

Sok évtizede több napon át tart a születésnapom. Azóta az emberség, a becsület és a vidámság a legfontosabb az életemben.
Bejegyzések 147

Kapcsolódó

Kezdje el beírni amit keres, majd nyomja meg az enter gombot a kereséshez. Törlés: ESC.

Vissza az elejére