Politizáló cirkuszi papagájok

Fantasztikus műsorral állt elő a Fővárosi Nagycirkusz. Megnyitották a porondot a politikusok, és az általuk betanított – beszélő – hangutánzó – papagájaik számára. A közönség, dől a nevetéstől, mert ilyent még sehol a világban nem láthatott a nagyérdemű!

Elsőként a CSALÁDÜGYI ÁLLAMTITKÁR asszony lép a porondra. Szép, színes madarai vannak, akik a közönséget is utánozzák. Egymás lábait ütögetik, mintha tapsikolnának. Bólogatnak, közben pedig az ANYÁM TYÚKJA verset mondják – kórusban az oktatójukkal. Az egyik aztán meggondolja magát, és éktelen káromkodásba kezd.

  • Mi a francért hazudozunk itt, össze – vissza?! Engem is tegnap kilakoltattak a ketrecemből, és a négy kis fiacskámat is odaadták valami állatkereskedőnek. Közben meg azt kell mondanom, hogy a CSALÁDOK ÉVÉBEN megvédjük a legkisebb közösséget. Senkit nem hagyunk az árok szélénél, hanem jól belelökjük, még rúgunk is utánuk…

A másik madárnak sem igazán tetszik ez a kényszer produkció, és jól belecsíp az idomítójába, miközben ezt mondja..

  • FIGYELJ, te LIBA! Kényszerítesz arra, hogy marhaságokat beszéljek, miközben korog a gyomrom, és egyre drágább a madáreledel is. Már itt a cirkuszban is csak látványkaja van. Nem unod még a mosolygós hazudozásaidat?!
Államtitkár asszony kihúzza magát.

Mégiscsak beszélnek a madarai értelmesen, okosan, igaz, hogy megfertőzte őket az ellenzék, de valamiféle sikert azért elkönyvel magának. Ezek az idomárok már csak ilyenek. Ha becsődölnek, akkor is sikerről papolnak.

Jönnek egymás után a fellépők, és mutatják be, hogy mit is tudnak a madaraik. Van, amelyik arról beszél, hogy nagyon rövid idő alatt szakértője lett a MIGRÁNSOKKAL való fenyegetésnek. Ez egy kis törpe papagáj, akinek igazából még színes tollazata sincs, szürkébb még a tűzoltó egyenruhánál is.

Kapott némi tollat, hogy nagyobbnak, erősebbnek látsszon, de ettől csak a feje lett nagyobb – szemmel láthatóan – a teste maradt olyan kis aszott, jellegtelen, mint egykoron is volt. Igaz, papagájvezető lett, meg szakértő, de attól még okosabb, és tekintélyesebb a többiek előtt nem lett.

Röhögnek rajta a gyerekek is a nézőtéren, a felnőttek pedig inkább sírnának. Ülnek ott mélán, nem mernek megszólalni sem. Tudják, ha véletlenül ki merik mondani az igazat, másnapra már nem lesz munkahely, nem lesz jövedelem, és akkor a család akár éhen is halhat.

A főbohóc ezzel nem sokat törődik.

Ő azzal van elfoglalva, hogy a saját madarai, amelyeket egyedül idomított, jól szerepeljenek.

Jön is egy szép, erős, bő tollazattal megáldott madár. Látszik rajta, hogy valamit beszívhatott, mert arról beszél, hogy BRÜSSZELBEN olyan politikusok vannak hatalmon, akik mindenáron BEVÁNDORLÁS PÁRTIAK.

Követelik a JOGÁLLAMISÁGOT is, ezzel korlátozni kívánják Magyarország belső rendjét irányító hatalom mozgáskörét…

Utoljára lépett fel az állatidomárok vezetője, aki egyben a fő meghatározója annak, hogy melyik papagájnak mit kell megtanulnia és azt a közönség előtt éjjel – nappal, minden megszólaláskor ismételni. Bemutatta legjobb tanítványát. is.

A bemutatás során elmondta, hogy ez a madár, a csőrét sem változtatja, miközben felmondja a leckét. Igaz, másra sem alkalmas, mint a hazugságok terjesztésére. Ezért aztán ki is nevezte a madarak legfőbb szószólójának…

Ez egy beszélő madár

Kedvenc témája SOROS GYÖRGY és a soha nem létezett, csak a FIDESZ vezetőjének agyában megszületett terv, amely szerint a milliárdos, EURÓPA elárasztását tervezte MIGRÁNSOKKAL, MUSZLIMOKKAL

Magyarországon, Soros György pénzeli az ellenzéket, milliárdokat fizet azért, hogy a tüntetők minél többen jelenjenek meg a közterületeken, és tiltakozzanak a HATALOM rendelkezései ellen – szajkózza folyamatosan.

A civilek pedig mind, Soros katonái, akik a jelenlegi vezetést akarják leváltani és valami DEMOKRATIKUS – KÖZTÁRSASÁGI államformációban gondolkodnak. Ez tűrhetetlen, mert a FIDESZ és tagsága – első sorban a felső vezetés – TILTAKOZIK az ellen, hogy ebben az országban valamiféle JOGÁLLAMISÁG jöjjön létre.

Az európai ügyészség is csak a SOROS terv része – amit soha senki nem látott, és nem is fog – de amíg lehet, az ilyen új hatalmi ág megjelenését tűzzel – vassal tiltani és ellenezni fogjuk. Hangja felerősödik, amikor idomítójának hangját, hangsúlyát utánozva kijelenti:

  • NEM TŰRJÜK TOVÁBB a tüntetéseken megszólaló és ellenünk ágáló tini lányok, és holmi ócska demokratikus elveket vallók állandó uszítását.
  • Le fogunk csapni rájuk, és ha kell, akkor lezárjuk a hidakat két oldalról, és mindenkit előállítunk.
  • Eljárás alá vonunk politikusokat is még akkor is, ha a füstgyertya nem pirotechnikai eszköz, hanem gyermekjáték.
  • Velünk, senki ne akarjon játszani!
  • Amikor kellett volna, kizártak belőle. Még az ADJ KIRÁLY KATONÁT nevűből is az iskolában ott, Felcsúton…
Már megint ráfáztam.

Arról álmodtam, hogy elmegyek a Fővárosi Nagycirkuszba és megnézem, ahogy az artistanők ruha nélkül lovagolnak a porondon. Fantasztikus látványra számítottam, hiszen lovat már olyan régen láttam.

Helyette jött ez a rémálom, és kénytelen voltam papagájokkal beérni. Bánatomban leballagtam – szintén álmomban – a kedvenc borozómba és úgy istenigazában leittam magam a szürke betonig…

A borozó egyébként két méterre van a föld alatt, és ha felnézünk, az ablakon látni lehet tavasztól késő őszig azt, mi is van a miniszoknya alatt.

Rémálom, ha valamelyik nyugdíjas anyóka is ott botorkál egy negyedórát – szomorítva a szívünket, és megkönnyeztetve a szemünket.

Sok évtizede több napon át tart a születésnapom. Azóta az emberség, a becsület és a vidámság a legfontosabb az életemben.
Bejegyzések 148

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Kapcsolódó

Kezdje el beírni amit keres, majd nyomja meg az enter gombot a kereséshez. Törlés: ESC.

Vissza az elejére