Választási kampányban a rasszizmus

Magyar apartheid? Egy kis rasszizmus? Vagy támadnak az ÚJFASISZTÁK? Minden szemét dolog, embertelen disznóság belefér az ORBÁN VIKTOR által vezetett kormány és a hozzájuk közel álló politikai erők hamis keresztény értékrendjébe?!

Már azon sem csodálkozunk igazán, hogy KÖVÉR LÁSZLÓ nagyon határozottan, nagyon egyértelműen kinyilvánítja – nem tagadva, hogy valójában egy rasszista bőrbe bújt ál-keresztény – aki nem kertel, és közzé is teszi az eddigi titkos gondolatait. Szerinte, és most már tudjuk, a FIDESZ vezetése szerint is másodrendű, alacsonyabb értékű ember az, akinek más a szexuális élete.

Orbán Viktor miniszterelnök sem nagyon titkolja gondolatait, ha rasszizmusról van szó. Szerinte a cigányok nem szeretnek dolgozni, elmaradt nép, akiket púpként visz a társadalom a hátán. Bűnözők, akik lopnak, csalnak, hazudnak. Kár, hogy nem teszi hozzá: pontosan úgy, ahogy MI a FIDESZ és KDNP politikusai csak sokkal kisebb mértékben.

Milyen támadás történt legújabban?

Kocsis-Cake Olivió vegytiszta magyar állampolgár. Itt született, itt tanult, itt dolgozik, értékes tagja a társadalomnak. Tevékenységével csak értéket termelt eddig, amit lehet mérni fizikai és szellemi téren egyaránt. Nem lop, nem csal, nem hazudik az emberek szemébe. Nem költi a KÖZPÉNZT felelőtlenül, nem harácsol, hanem azt szeretné elérni, hogy ebben az országban minden polgár boldoguljon – teljesítményétől függően.

Legyen mindenki feje felett biztonságos hajlék, a bankok ne lakoltassanak ki beteg, kómában fekvő felnőtteket és gyerekeket, mozgássérülteket, gyermekeket, családokat.

Nem harácsol, mint azok, akik a kormányoldalon állnak és belehazudnak naponta a szemünkbe. Híve a törvényességnek, a jognak, és a tisztességnek, az erkölcsösségnek. Ezt magáról, ORBÁN VIKTOR és pártjának szinte egyetlen tagja sem igazán mondhatja el. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem külön a témát, az országban ismerősek azok a tettek, amelyekről mindenki beszél, a gyanús körülmények, amelyek körbe fonják a vezető pártot, de azok, akiknek ez ellen tenni kellene – nem lépnek.

Kocsis-Cake Olivió két dolog miatt került a gyűlölködés célkeresztjébe.

Ellenzéki politikus, a Párbeszéd pártigazgatója, parlamenti képviselő, aki bizony a vezető politika szerint túlzottan komolyan veszi feladatát. Nem tartják EMBERNEK, mert a bőre színes. Másodrendű polgár, aki bekerült a fehérek uralta magyar Parlamentbe és ott megszólalásaival és puszta jelenlétével képes volt zűrzavart kelteni.

Arról már ne is szóljunk, hogy a sok kamu diplomával rendelkező kormánypárti politikusokat eszi a méreg, mert nem tudnak belekötni tanulmányaiba, nyelvvizsgáiba – ami nekik nincs, de soha nem is lesz már.

Marad hát az irigységgel táplált puszta gyűlölet, ami ott bizsereg a vérükben, és most, amikor az ország választásra készül előtör a mélyből a legpusztítóbb politikai megnyilvánulások egyike, a RASSZIZMUS.

NIGGER

Írják a plakátokon – aki elárasztaná fajtársaival az egész országot a bevándorlás segítségével! (Ezt a plakátot nem teszem ide. Nem kívánom reklámozni. Szándékosan választottam Kocsis-Cake Olivió teljesen hétköznapi, valódi arcát mutató képet.)

Aljasak azok is, akik ezt a plakátot kihelyezték. Idegen zászló alatt – ezt a titkosszolgálatok szokták alkalmazni – gyűlölködnek.

Miniszterelnöki támogatást kérő rasszista szervezet

Napjainkban is zajlik egy erősen RASSZISTA szervezet megmozdulása. Tevékenysége, megnyilvánulásai nem csak a magyar törvényekbe, de a nemzetközi jogban is büntetendő cselekménynek számít. Ám a hazai HATÓSÁGOK nem tiltanak – nem is tiltakoznak – hanem tárgyalnak, tűrnek és engednek.

A szervezet alapítója mindenki számára közismert az országban. Oldalát a Facebook letiltotta. Ugyanúgy mint bárkiével tette volna, hiszen a cég hivatalosan bejelentette: nem tűri az uszítást a közösségi oldalon. Ezért kérte Orbán Viktor személyes támogatását. Folytatni szeretné…

Eközben az ország

Nyíltan halad egy fasiszta rendszer elé. Mára már a FIDESZ legfőbb vezetője nem is tagadja, hogy számára – miután a NÉPPÁRTBAN – már nemigen van helye – a fasizálódás útjára lépett. Lehet ezt álcázni azzal, hogy a BEVÁNDORLÁST akarjuk megakadályozni. Meg akarjuk védeni EURÓPÁT az iszlámtól, az embertömegektől, a kultúránkat valami mástól, amely nem tűr ellentmondást, ha radikalizmusról van szó.

Közben politikusaink kövérre hízták magukat az államkötvények eladásából befolyt haszonból, hozták a köztörvényes bűnözőket, engedtek az országba nemzetközi körözés alatt álló terroristát, csaló korrupt politikust és még ki tudja kiket, mely szervezeteket segítik, istápolják.

Határon kívüliek

Természetesen külföldről is hozatott a kormány EU képviselő jelöltet. Olyat is, aki nem uniós ország állampolgára. Lehet így akarnak szavazatokat? Lehet a saját pártjukban egy olyan ember sincs akit ki tudnának állítani? Nincs egy hiteles FIDESZ-KDNP-s szerintük?

A magyar adófizetők véres verejtékével megkeresett ADÓFORINTJAIT osztogatják határon kívül, mintha a sajátjuk lenne. Egészségügyi intézményekbe, iskolákba, polgárokat gazdagítunk, építünk nekik házakat, lakásokat, béreket egészítünk ki. ORBÁN VIKTOR hobbijának kiszolgálására is öntik a pénzt a határon túl működő focicsapatokba.

Miközben itthon

LEROHADNAK a KÓRHÁZAK, dőlnek össze az iskolák, embereket lakoltatnak ki. Családokat tesznek utcára, gyermekeiket államosítják.

Családokat próbálnak belehajszolni új típusú hitelekbe, gyermekszülésért cserébe. Miközben egyértelmű: egy kétgyermekes családból a hitelért ötgyermekes lesz, villámgyorsan emelkedő ingatlanárak mellett annak csőd a vége. Kilakoltatás, gyermekeik államosítása.

Bármilyen ingatlant átépítenek, legyen az jól működő kórház, volt laktanya, stb… azért, hogy ott idegen országból érkező vendégmunkásoknak szállást adjanak. A magyar munkaerőtől megvonták a lakhatási támogatást. Sőt utcára teszik, lesznek munkanélküliek és helyükre hozzák az állami bevándorlókat.

A magyarnak itt már igazából emberi értéke nincs, mert nem akarnak egy olyan politikai hatalomra szavazni, amelyik bizony erre a népre csak szomorúságot, bánatot, szegénységet, és nem egyszer pusztulást hozott.

Nemzetközi politikai változások

Napjainkban azért történnek a nemzetközi politikában is változások. A nagy barát, Heinz-Christian Strache Osztrák alkancellár megbukott. Megbukott emberként, politikusként, és erkölcsi normája, tisztessége a béka feneke alá került. Ebben fő szerepet vitt az, hogy Orbán Viktor média modellje mellé még Heinrich Pecina személyét is szerette volna megvetetni magának…

Előre hozott választások lesznek Ausztriában, és most már látszik, hogy a szélsőjobb ott sem más, mint a hazugságok tárházának összessége. Megszólalt Strache volt alkancellár, és bevallotta nyíltan bűneit. Bizony a nagy barát említést tett arról, hogy ORBÁN VIKTORTÓL tanulta a módszert, és szerette volna alkalmazni azt, hogyan is lehet a szabad sajtót megregulázni.

Orbán Viktor pedig beszélt arról, hogy az Osztrák módszert szeretné itthon is a rendszerébe belefoglalni. Nem mást, mint a NEMZET ELÁRULÁSÁT, kiárusítását az oroszoknak és másoknak, amit már elkezdett, de a befejezésig még lesznek tennivalói…

EP választások

Május 26. napján Magyarország lakossága is az urnák elé lép. Szavazni fogunk arról, hogy melyik pártokat és azok jelöltjeit küldjük az EURÓPAI PARLAMENTBE. Tudjuk, hogy a FIDESZ – KDNP már csúcsra járatja a csalás kerekeit, hiszen érkeznek tömegével a jelentkezések idegen országokból – akik csak rájuk fognak szavazni. Beindul a Csila Csala bácsi komputer rendszere, és biztos vagyok benne, hogy a sok hazug, hamis gazember ismét nyerő pozícióba kerülhet…

Nem szabad megengedni, hogy Magyarország elfasizálódjon! Nem szabad megengedni, hogy olyan politikai erők képviseljenek minket, akik nem értünk, hanem ellenünk dolgoznak! Ezt, csak egyetlen módon érhetjük el, ha minél többen megyünk el az urnákhoz, és adjuk voksunkat azokra:

akiknek még mérték az
EMBER, a TISZTESSÉG, a BECSÜLET, a MUNKA,
és a MI KÖZÖS HAZÁNK MAGYARORSZÁG!

HALGASS AZ ESZEDRE!
NE SZAVAZZ A FIDESZRE!

El kell döntened, hogy a jövőben miként szeretnél élni.
Mit mondasz majd a gyermekednek, az unokádnak, miért segítetted hatalomra a gonoszt?

KELL EGY VIRÁGZÓ ORSZÁG
FIDESZ – KDNP és RASSZIZMUS NÉLKÜL!

Sok évtizede több napon át tart a születésnapom. Azóta az emberség, a becsület és a vidámság a legfontosabb az életemben.
Bejegyzések 104

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó

Kezdje el beírni amit keres, majd nyomja meg az enter gombot a kereséshez. Törlés: ESC.

Vissza az elejére